Kreditpontos továbbképzés 2024 - Tantermi

Könyvelőknek, adótanácsadóknak, adószakértőknek, okleveles adószakértőknek

16 könyvelői (+adós) KREDITPONT

"Egy kis újdonsággal készültünk Önnek!

Az idei évtől lehetősége van a hagyományos jelentkezés mellett egy előfizetéses tagsági rendszeren (PentaPRO) keresztül is részt venni a továbbképzésen! Az új rendszert úgy alakítottuk ki, hogy a szakmai támogatást egész évben élvezhesse; korlátlan hozzáféréssel az összes Pentás továbbképzéshez, konferenciához és kreditponthoz. A kizárólag bankkártyás fizetéssel és havi számlázással működő tagság bármikor lemondható az első negyedévet követően. Az egyes terhelések előtt egy héttel tájékoztató üzenetet küldünk a előfizetéséről, hogy legyen ideje dönteni annak folytatásáról! 

A PentaPRO tagság árát úgy alakítottuk ki, hogy Önnek még akkor is kedvezőbb az új rendszer kipróbálása, amennyiben esetleg az első negyedév után mégsem él tovább a lehetőséggel. 

Válasszon a jelentkezésnél a hagyományos, "csak a továbbképzésre" jelentkezés vagy az "új, PentaPRO tagság" között!

Várjuk szeretettel: Sándorné Új Éva, okleveles adószakértő"

Jelentkezem

Díjmentes extrák a Pentás továbbképzéshez:

1.

Adó 2024 Magyarázatok e-könyv

A több mint 500 oldalas, 2024.01.01-jén lezárt szakkönyv elektronikus formában a továbbképzés kiegészítő szakanyaga. Szerzők/Lektor: Dr. Bokor Csaba – Dr. Futó Gábor – Palotai Kinga – Dr. Rabné Dr. Barizs Gabriella – Szatmári László – Dr. Szilovics Csaba / Dr. Herich György

2.

Pénzmosás elleni küzdelem - e-továbbképzés

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény előírja a könyvvizsgálói tevékenységet folytató, a könyvviteli (könyvelői), adószakértői, okleveles adószakértői, adótanácsadói tevékenységet folytatók, szervezetek/társaságok számára, hogy az alkalmazottak részvételével speciális képzési programok szervezéséről gondoskodjon.

2024-ben mindezt DÍJMENTES KREDITPONTOS továbbképzés keretében biztosítjuk a továbbképzés résztvevőinek. Így a Penta továbbképzése teljeskörűen biztosítja az "adós" szakemberek éves 20 kreditpontját.

3.

Szakterület-specifikus kreditpontok

A továbbképzés résztvevői számára 50% kedvezményt biztosítunk a 4 kreditpontos szakterület-specifikus e-learning továbbképzésekre.

Jelentkezem

2024. évi vállalkozási szakos tematika

Számviteli nap - (8 számviteli kreditpont)

  • 2023. 12. 31-ig kihirdetett számviteli törvényi változások a 2023. évi LIX., LXX., XXXIX., LXXXIII. és a LXXXIV. tv-ek alapján
  • Céltartalék-képzés számvitele
  • Beszámoló készítése
  • Tárgyi eszközök sajátosságai, a hozzájuk kapcsolódó értékelési eljárások
  • Konzultáció

Adó nap - (8 nem számviteli kreditpont)

  • Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) változásai gyakorlati példákkal
  • Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.) változásai
  • A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) változásai gyakorlati példákkal
  • Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) változásai gyakorlati példákkal
  • A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao tv.) változásai gyakorlati példákkal
  • A globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adókról és ezzel összefüggésben egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LXXXIV. törvény
  • A szociális hozzájárulási adót szabályozó 2018. évi LII. tv. változásai gyakorlati példákkal
  • A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló 2019. évi CXXII. törvény (Tbj.) változásai gyakorlati példákkal
  • Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvény (Ekho tv.) és az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény (Efo. tv.) változásai gyakorlati példákkal
  • A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.), és a gépjárműadót szabályozó 1991. évi LXXXII. törvény változásai gyakorlati példákkal
  • Konzultáció

2024. évi államháztartási szakos tematika

Központi PM tematika alapján 12 számviteli kreditpont

A Pénzügyminisztérium által kiadott központi tematika alapján.

Vállalkozási szakterületen minősített 4 (nem számviteli) kreditpont

  • Az adózás rendjének 2024. január 1-jétől hatályos változásai
  • A személyi jövedelemadó 2024. január 1-jétől hatályos változásai gyakorlati példákkal
  • A társasági adóról és az osztalékadó 2024. január 1-jétől hatályos változásai
  • A szociális hozzájárulási adó 2024. január 1-jétől hatályos változásai gyakorlati példákkal
  • A társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló törvény változásai
  • Az egyszerűsített foglalkoztatás és az egyszerűsített közteherviselés szabályainak 2024. január 1-jétől hatályos változásai gyakorlati példákkal
  • Az általános forgalmi adó 2024. január 1-jétől hatályos változásai
  • A helyi adók és a gépjárműadó 2024. január 1-jétől hatályos változásai

TUDNIVALÓK A KÖNYVELŐI KREDITPONTOK GYŰJTÉSÉRŐL

Regisztrációja függvényében Ön az alábbiak szerint tudja megszerezni szükséges könyvelői kreditpontjait:

  • Vállalkozási szakos továbbképzésünkkel a nem költségvetési szervnél dolgozó mérlegképes könyvelők szerezhetik meg a szükséges 16 kreditpontjukat (8 számviteli + 8 egyéb témakörben minősített kreditpont), amennyiben vállalkozási szakterületen rendelkeznek regisztrációval. Ha Ön nem vagy nem csak vállalkozási szakterületen rendelkezik regisztrációval, akkor a fenti továbbképzés mellett +4 kreditpontot az adott szakterület(ek)re minősített továbbképzésen kell megszereznie.
  • Államháztartási szakos továbbképzésünkkel a költségvetési szervnél dolgozó mérlegképes könyvelők teljesíthetik továbbképzési kötelezettségüket amennyiben vállalkozási és/vagy államháztartási szakterületen rendelkeznek regisztrációval.
  • Szakterület-specifikus továbbképzésen azoknak a regisztrált könyvelőknek kell részt venniük, pénzügyi-szervezeti, egyéb szervezeti (nonprofit), IFRS vagy államháztartási szakterületen (is) rendelkeznek regisztrációval.

Kérjük, jelentkezés előtt ellenőrizze regisztrációja szakterületét a névjegyzékben, hogy biztosan a megfelelő kreditpontokat szerezze meg: Regisztrált mérlegképes könyvelők NÉVJEGYZÉKE

TUDNIVALÓK AZ ADÓTANÁCSADÓ, ADÓSZAKÉRTŐ, OKLEVELES ADÓSZAKÉRTŐ  KREDITPONTOK GYŰJTÉSÉRŐL

A továbbképzési időszak január 1-jétől december 31-ig tart, mely időszak alatt az érintetteknek 20 kreditpontot kell gyűjteniük. A 20 kreditpont megszerezhető minősített továbbképzési programok teljesítésével, illetve maximum 2 kreditpontot ér a minősített szakmai szervezeti tagság. A minősített szakmai szervezetek köre megegyezik a mérlegképes könyvelő továbbképzéshez minősített szervezetek, szerveződések körével.


Válasszon a hagyományos egyszeri továbbképzés részvétel és az új PentaPRO tagság között!

CSAK EZ A TOVÁBBKÉPZÉS (HAGYOMÁNYOS) PentaPRO TAGSÁG (ÚJ!)*
Részvétel ezen az egy továbbképzésen
Továbbképzés prezentáció
Kreditpontok a továbbképzésen (lásd lent)
+ Belépő egynapos élő-online konferenciákra (30+)
+ Belépő az Adóegyetem élő/e-learning konferenciákra (3+)
+ 16+ Könyvelőkredites élő/e-learning képzések (10+)
+ "Adós" és könyvvizsgáló kreditpontok (20+)
+ Korlátlan hozzáférés a PentaVideóTárhoz (100+)
+ AI generált előadás leiratok és prezentációk (100+)
* Csak 3 hónapos hűségidővel és 5 napos elállási lehetőséggel! Kizárólag bankkártyás fizetés!
Részvételi díj
24.900 Ft
Ellátás

A részvételi díj tartalmazza a jegyzettömböt, tollat, és a szünetekben elfogyasztható kávét, frissítőt, péksüteményeket.

Kedvezményeink egymással nem összevonhatóak!

Jelentkezzen most 2 egyszerű lépésben!

A jelentkezés pillanatnyilag nem elérhető! Kérjük látogasson vissza később!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Személyre szabott böngészési élmény?

Ahhoz, hogy személyre szabott élményt nyújthassunk weboldalunkon, el kell fogadnia a Cookie-k (sütik) használatát. Az adatokat biztonságban kezeljük és kizárólag fair play módon használjuk: Adatkezelési szabályzat

Elfogadom a sütiket Módosítom a beálításokat
Elengedhetetlen sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, ezek nélkül az oldal működése nem tud megvalósulni. Ezekben a sütikben személyes adatokat nem tárolunk és semmi másra nem használjuk őket, csak hogy az oldal működését biztosítsuk.

Elengedhetetlen sütik

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak. A statisztikában nincs semmilyen személyes adat, célja, hogy pontosabb képet kapjunk látogatóink számáról és az oldalaink látogatottságáról.

Funkcionális sütik

Marketing sütik

Marketing célú sütik segítsgével pontosabb képet kapunk látogatóink szolgáltatásaink és termékeink iránti érdeklődéséről, így személyre szabott ajánlatokkal tudjuk segíteni. A gyűjtött személyes adatokról és a szolgáltatásokról részletes lista található az Adatkezelési szabályzatban

Marketing

Beállításait a későbbiekben a lábléc menüben található "Süti beállítások"-ra kattintva tudja megváltoztatni.

Összes elfogadása Beállítások mentése