Megérkeztek 2018. évi szakmai versenyek első fordulójának végeredményei!

Immár 7. alkalommal kerültek megrendezésre "Az Év Könyvelője" és "Az Év Adótanácsadója" szakmai versenyek, melyek győztesei több mint 500.000 forint értékű szakmai ajándékkal és a szakma elismerésével gazdagodnak.

Idén is több ezer emberből kerültek ki azok, akik nevüket vállalva és a legjobb eredményt elérve bekerültek a 2. fordulóba, melyet 2018. január 3-án rendezünk meg. Velük már a mai nap folyamán felvesszük a kapcsolatot, a szakmai zsűri pedig már készíti a 2. forduló feladatlapjait és felkészül fogós kérdésekkel a legjobbak számára.

Az Év Adótanácsadója szakmai verseny első fordulójának végeredményeit megtalája ITT!

Az Év Könyvelője szakmai verseny első fordulójának végeredményeit pedig ITT!

Akik nem anonim módon töltötték ki az 1. forduló feladatlapját és legalább 60%-ot értek el versenyeinken, azok részére januárban egy tanúsítványt állítunk ki.

Szóljon hozzá a témához!

PENTA UNIÓ

PENTA UNIÓ

Oktatási Centrum

A böngészője elavult.

A PENTA UNIÓ weboldalának fejlesztésekor arra törekedtünk, hogy az oldal böngészése
a lehető legegyszerűbb és legkényelmesebb legyen. Ennek érdekében a legfrissebb
technológiákat alkalmaztuk, melyek közül néhány kezelésére az Ön böngészője nem
alkalmas. A teljeskörű felhasználói élmény érdekében javasoljuk, hogy frissítse böngészőjét.

Frissítse böngészőjét ingyenesen...

firefox

...vagy böngésszen tovább

Személyre szabott böngészési élmény?

Ahhoz, hogy személyre szabott élményt nyújthassunk weboldalunkon, el kell fogadnia a Cookie-k (sütik) használatát. Az adatokat biztonságban kezeljük és kizárólag fair play módon használjuk: Adatkezelési szabályzat

Elfogadom a sütiket Módosítom a beálításokat
Elengedhetetlen sütik

A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, ezek nélkül az oldal működése nem tud megvalósulni. Ezekben a sütikben személyes adatokat nem tárolunk és semmi másra nem használjuk őket, csak hogy az oldal működését biztosítsuk.

Elengedhetetlen sütik

Funkcionális sütik

Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak. A statisztikában nincs semmilyen személyes adat, célja, hogy pontosabb képet kapjunk látogatóink számáról és az oldalaink látogatottságáról.

Funkcionális sütik

Marketing sütik

Marketing célú sütik segítsgével pontosabb képet kapunk látogatóink szolgáltatásaink és termékeink iránti érdeklődéséről, így személyre szabott ajánlatokkal tudjuk segíteni. A gyűjtött személyes adatokról és a szolgáltatásokról részletes lista található az Adatkezelési szabályzatban

Marketing

Beállításait a későbbiekben a lábléc menüben található "Süti beállítások"-ra kattintva tudja megváltoztatni.

Összes elfogadása Beállítások mentése